REZÜMÉK

Perendy László:

A páli iratok recepciója a korai apologetikában

Különös jelenségre figyelhetünk fel, ha Szent Pál leveleinek recepcióját vizsgáljuk a II. századi, görög nyelvű apológiákban. Arisztidész művében egyetlen páli levélről sem lehet biztosan állítani, hogy a szerző utalna rá. Legfeljebb a Rómaiakhoz írt levél első fejezetével, és a Kolosszeiekhez írt levéllel kapcsolatban találhatunk néhány hasonlóságot. Jusztinosz már biztosan felhasznál néhány páli levelet, az Apostolt azonban nem nevezi meg. Az sem tűnik ki, hogy bármilyen tekintélyt tulajdonítana a felhasznált iratoknak. Athénagorasz az első, aki használja az „Apostol szava” kifejezést. Theophilosz már idéz páli szövegeket, és „isteni szó”-nak nevezi őket, az evangéliumokhoz és a próféták könyveihez hasonlóan. Azonban ez nem jelenti azt, hogy az antiokhiai püspök érvelésében, gondolatmeneteiben kifejezetten Pálra hagyatkozna. A név szerint ismert apologéták egyikéről sem állítható tehát egyértelműen, hogy a páli teológia hatást gyakorolt volna műveikre. Ezt egyedül csak a Diognétoszhoz írt levél szerzőjéről állíthatjuk, azonban ez a mű sem nevezi néven Pált. Egy dologban tehát közösek a II. századi görög apológiák: az Apostol tekintélyére hivatkozva egyik sem próbál érvelni a keresztény hit mellett. Ennek a sajátos jelenségnek az okaira keresi a választ az előadás.

Ötvös Csaba

A hit képmása: A Cím nélküli irat antropológiájának kérdései.

Szent Pál leveleinek és az ezekben foglalt teológiájának korai hatástörténetéhez köthetők a ma is kérdések övezte antik gnoszticizmus egyes tanításai. A levelekből származó, néha szó szerinti idézetek mellett a páli teológia tanításai is felfedezhetők a nag hammadi könyvtár traktátusaiban. Tervezett előadásomban a Cím nélküli irat (NHC II 5) antropológiai nézetének bemutatására teszek kísérletet, amelynek gyökereit több kutató a páli levelek teológiájában kereste. A traktátus ellentmondásokat hordozó antropológiájának középpontjában a valentiniánus hatást mutató trichotómikus antropológiai típus áll, amely a gnosztikus szövegekre jellemző antropológiai dichotómián alapul, de szövegünk szerzője ehhez még egy új felosztást is illesztett, amely az emberek között négy csoportot különböztet meg. Az ember teremtésének mítoszán alapuló  kérdés felvázolása után a vizsgálódás területét kiterjesztem a traktátus kozmológiai mítoszának bevezető soraira is, mert az antropológia vélhetően ebben is meghatározó szerepet játszott. Ha felvetésem helyes, akkor a traktátusban az antropológiai és kozmológiai tanok olyan egysége térképezhető fel, amely megtartotta a páli fogalmakat, de a mitikus kerethez már más hagyományok anyagából is merített.

Bajnok Dániel

Három év? Pál apostol arábiai útja és a gnózis kapcsolata

Az előadás megkísérli összefoglalni és megválaszolni Pál apostol Arábiába tett utazásának kérdéseit. Pál talán már néhány héttel keresztelkedése után magára haragította a Damaskosban élő zsidókat, mert hirdette, hogy Jézus a Messiás. Üldözői elől csak a falon át kicsempészve tudott elmenekülni, első útja azonban a Gal. 1,17 tanúsága szerint nem Péterhez és a többi tanítványhoz Jeruzsálembe, hanem Arábiába vezetett, azaz a nabataiosok királyságába. Fővárosuk, Petra, a korszak egyik pezsgő életű, dinamikusan fejlődő, „kozmopolita” települése volt, ahol a régészeti leletek alapján nagyfokú hellénizációt valószínűsíthetünk. Az itt eltöltött mintegy két esztendő után Pál visszatért Damaskosba, majd továbbindult Jeruzsálembe.
Pál tanításában számos elem rokonítható a kereszténység talaján sarjadó Kr. u. 2. századi, gnosztikusnak nevezett mozgalmak motívumkészletével. Mivel a gnoszticizmus, mint vallási-filozófiai irányzat kialakulásának időpontja vitatott, nem állíthatjuk bizonyossággal, hogy Pál a gnoszticizmus hatása alatt ára alakítja ki a megváltástanba burkolt üdvtörténet-mitológiát, ám nyilvánvaló, hogy e mitológia nem magyarázható önmagában véve a Pál számára talán ismert zsidó apokalyptika áramlatával. A páli levelekben lépten-nyomon tetten érhető gnosztikus terminológia vagy közös tőről fakad a Kr. u. 2. századi gnosztikus mozgalmakkal, vagy pedig éppen a páli terminológiából vesznek át elemeket a későbbi gnosztikusok.

Pecsuk Ottó

"Pál apostol lelkiismerete -- a syneidésis fogalmának vizsgálata Pálnál"
"A syneidésis fontos szerepet töltött be már a klasszikus görög irodalomban is, de igazi fénykora a Kr.e. 1. és a Kr.u. 1 század közötti időszakra tehető, amikor Pál is csatlakozott azokhoz a szerzőkhöz, akik új tartalommal töltötték meg e kifejezést (például Seneca). Míg az Ószövetség héberből fordított görög szövegei komolyabb filozófiai háttér nélkül használják a kifejezést (jobbára Isten akaratának antropológiai vetületét értve alatta), a szintén a héber Biblia alapján álló Pál egészen különleges teológiai jelentéssel használja a syneidésist. Ez a jelentés Pál saját személyiségjegyeiből (vö. Krister Stendahl: "Pál robosztus öntudata/lelkiismerete") és a missziói gyülekezetek, például a korinthusi közösség sajátos konfliktusaiból (a syneidésis és a bálványáldozati hús elfogyasztásának dilemmája) épült fel meghatározó szótériológiai terminussá (vö. Róm
2,15)."

 

Németh Csaba

Szent Pál raptusa, Szt. Ágoston vs. Richardus de Scto Victore szerint.

Kb. arról beszélnék, hogy Ágoston hogyan értelmezi a páli eseményt (De Gen ad litt xii) -- ami köztudott. Aztán arról, hogy máshol mit mond az
excessusról (Enarr. in Ps -- kevésbé köztudott), aztán megemlíteném, hogy ez mennyire ugyanaz, mint amit a Confessionesben előad mint
misztikus tapasztalatot (meglepőne ugyanaz, "neoplatonikus könyvek" ide vagy oda). Snitt: a páli raptus a középkorban: Ágoston nyomán értik, és
Pál példája egyszeri és rendkívüli eseményt jelent. A 12. szdban viszont: a páli raptus excessus mentis és contemplatio. A cisztercieknél
Pál és a raptus nem fődolog, a viktorinusoknál azonban (Richardus) a raptusa a kontemplatív tapasztalat paradigmája lesz. Vagyis a minta
arra, ami a contemplatorral (azaz kortárs emberekkel) történik. Ez persze elképzelhetetlen a 13. szd eleje utántól.

Orosz Atanáz:

A Szeretethimnusz magyarázatainak továbbélése a görög egyházban Athosz-hegyi Nikodémoszig

A korintusi levelek magyarázatának aranykora Baszileiosszal és Nazianzoszi Szent Gergellyel kezdődött el, s Aranyszájú Szent Jánossal csúcsosodott. Aranyszájú Szent János az apostol tanításán kívül a személyét is hallgatói elé akarja állítani, hogy azok hozzá hasonló erényeket mutassanak fel. Például az 1Kor 13,1-2 kapcsán komolyan átgondolja azt a látszólagos feszültséget, amely a „hegyeket megmozgató” hit jézusi dicsérete és a szeretethimnusz szerzője részéről történő megkérdőjelezése között áll fenn, s a két ellentétes megfogalmazást igen szerencsésen harmonizálja.

Az Aranyszájú nyelvezete azonban a második évezredben már nem mindenki számára volt érthető. Ezért is tett igen nagy szolgálatot honfitársainak Nikodémosz Hagioritész, aki elődei munkáit összefoglalva máig is érthető magyarázatot készített „Szent Pál 14 leveléhez”. Munkáját azzal a címmel kezdi, hogy ez „Theophülaktosznak, Bulgária érsekének” kommentárja.

Nikodémosz az Aranyszájú Szent János kommentárjait követő későbbi szerzők közül Theophülaktoszt tartotta a legérthetőbbnek, ezért az ő nyelvezetét frissítette föl kortársai számára, amikor elődei munkáit összefoglalva máig is érthető nyelvezetű és sokak által olvasott magyarázatot készített „Szent Pál 14 leveléhez”. Nikodémosz Szentírás-magyarázata nem eredeti, hanem épp az előző másfél évezred termésének összeszerkesztését jelenti. Nemcsak Theophülaktoszt idézi, aki az Aranyszájú homiliáit és kommentárját Pszeudo-Oikumeniosz katénájából ismerhette , hanem Küroszi Theodórétoszt, Baszileioszt és Nüsszai Szent Gergelyt, valamint többször is Maximosz hitvallót, Phótioszt és Tesszaloniki (Palamasz) Gergelyt. Persze saját megjegyzéseit is odacsatolta a Theophülaktosz-féle magyarázathoz, hogy az egyszerűbb felfogásúak is megérthessék.

Tóth Judit

Szent Pál alakja Nüssza Szent Gergely gondolkodásában

Szent Pál apostol életének, működésének és teológiájának alig van olyan fontos mozzanata, amely ne játszott volna szerepet – más egyházatyákhoz hasonlóan – Nüsszai Szent Gergely műveiben és gondolkodásában. Különösen igaz ez Pál antropológiájára és eszkatológiájára, de az egész élete által felmutatott mintára is, ami az erényes keresztény élet ideáljának a megteremtésében vált példává a kappadókiai atya bizonyos műveiben. Előadásomban Pál működésének egy Gergely számára nem kevésbé fontos vonása: írásértelmezői volta kerül középpontba, melynek alapja Gergely gondolkodásában az apostol beavatottsága, inspiráltsága és a szenvedélyektől megtisztított lelke. Pál – Mózessel ellentétben – nem mint az isteni szó mediátora, hanem mint értelmezője jelenik meg – hogy miképpen, azt két szövegrészlet segítségével kívánom bemutatni: az   In illud: Tunc et ipse Filius bevezetésének és az In Canticum canticorum előszavának vizsgálatával

AKIYAMA Manabu, János

Szent Pál apostol és a jánosi közösség közötti kapcsolat lehetősége

Amikor I. Heródes Agrippa Júdea királya (41-44) megkezdte üldözését a keresztények ellen, János apostol valószínűleg az Istenszülővel együtt menekült el a palesztinai területről, s néhány évre Efezusban tartózkodott. A Jeruzsálemben tartott apostoli zsinat (48/49) és a Szűzanya halála után, János újra hirdette az evangéliumot Kisázsiában, főleg Efezusban. Szent Pál apostol pedig részt vett a zsinaton, és ezután indult el a második missziós útjára. Ezen az útján 50 és 52 alatt tartózkodott Pál Korintusban, és itt készítette el a Tesszalonikaiaknak írt első levelét. Ezután megkezdte a harmadik missziós útját Antióchiából és ez útja során 54 és 57 között tartózkodott Efezusban, olykor börtönben is ülve. Innen írta meg a Korintusiaknak írt első levelét, a Galatáknak írt levelét, valamint a Filippieknek írt levelét is 56 és 57 között. Majd onnan történt elindulása után küldte el a Korintusiaknak írt második levelét Makedóniából. A Korintusiaknak írt első levelében tűnik fel a Pál kereszt-teológiája és eukharisztia-tana közötti erős összhang: sőt, az Oltáriszentséget a keresztre megfeszítetett Krisztus testében történő eseménynek tartja Pál. A 2 Kor 4,10-ben szereplő „νέκρωσις” szó is olyan gondolatot sugalmaz, hogy a keresztfára feszített Krisztus holttestében működik az Isten kegyelme. A Tesszalonikaiaknak írt első levelében még nem találhatók Pálnak a szentségről szóló hittani megállapításai, s nem olvasható a Jézus második eljövetelének jelenlegi megvalósításáról szóló meggyőződése sem. Ilyen megfontolás emlékeztet egy olyan lehetőségére, hogy az efezusi tartózkodás alatt kapcsolódhatott Pál Jánoshoz, ill. a jánosi közösséghez, és sajátította el a keresztről szóló tito

Kránitz Mihály, A kövek beszélnek: Szent Pál Kis-Ázsia városaiban (előadás és vetítés)

Az Egyházat Jézus Krisztus alapította, de elterjedésében az isteni Gondviselés különleges szerepet szánt Pál apostolnak, aki fáradhatatlan munkával hathatósan járult hozzá, hogy a kereszténység mintegy robbanásszerűen lépjen be a Római Birodalomba. Amerre járt, missziós útjain keresztény közösségeket alapított. Az előadás Szent Pál életútját és az Egyház kezdeteit tárja fel, bemutatva azokat a helyeket, ahol a Népek Apostolának igehirdetése során elsőként jöttek létre egyházak Kis-Ázsiában.

Frenyó Zoltán, A Galata-kommentár helye Szent Ágoston exegétikájában.

Somos Róbert, Szent Pál és a homonímiák a Philokaliában

A rövid előadás azt a kérdést vizsgálja, milyen mértékben van jelen Szent Pál a kappadókiai teológusok, Nazianzoszi Szent Gergely és Nagy Szent Baszileiosz által Órigenész művei részleteiből Philokalia címmel összeállított vaskos antológiában a homonímia fogalma kapcsán (9. és 14. fejezet).
            Következtetések:
            1. Pál a legtöbbször idézett szerző a homonímiák kapcsán, ennek megfelelően egy speciális kötődést mutathatunk itt ki, amely összefüggésbe hozható a Számok könyvéhez írt 3. homília értékelésével, miszerint Pál a legjelentősebb apostol.
            2. A homonímia az órigenészi exegézis központi fogalma a terminusok szintjén, és a legtömörebben fejezi ki az értelmezés kiindulópontját.
            3. A név primátusa a predikátumhoz képest ontológiai természetű, sőt a platóni ontológia megnyilatkozása, és nem csupán nyelvhasználati konvenció.

Tóth Anna, Szent Péter és Pál alakja Malalas krónikájában

A bizánci krónika műfaját hosszú időn keresztül szerzetesi krónikaként tartották számon, míg Beck ki nem mutatta, hogy e meghatározás kétségtelenül pontatlan, a bizánci történetírói műfajok között nem húzódik éles határvonal. A VI. századi Malalas krónikája  a császári hivatali apparátus tagjától származik,  vallási szempontból kétségbevonhatatlanul keresztény, ellentétben több kortárs történeti szerzővel, ám mivel teológiailag, a Biblia ismeretét tekintve teljesen képzetlen, sajátos módon érvényesíti az antiokhiai laikus polgár világnézetét, melynek fő vonásai kirajzolódnak abból a módból, mellyel Szent Pétert és Pált bemutatja. Szent Pál a pogányok apostola, aki a szerző minden tiszteletét élvezi, míg Péterből – alapvetően az Újszövetség szövegének ellenében – egyfajta idegengyűlölő zsidó válik. Ebben a szellemben emeli be Péter és Simon mágus harcának egy sajátos apokrif forrásból származó verzióját, melyben Péter szerepe legalábbis ambivalens. Az ábrázolásmód illeszkedik abba a szellembe, mellyel a zsidó nép teljes történetét ábrázolja: a zsidók történeti szerepe, hogy folyamatosan lázonganak a világhatalmat  éppen gyakorló, legitim birodalom ellen, így pl.  a Szeleukidák pártját fogva írja le a Makkabeus felkelést, vagy úgy véli, hogy  a filozófus Néró császár büntette meg Krisztus gyilkosait. A krónika ezen felfogása sajátos – bár érthető módon folytatás nélküli - színt képvisel a bizánci szellemi élet palettáján: a Szentírás eseményeinek (félre)értelmezésében nem vallási, hanem tisztán politikai szempontokat követ.

Gyurkovics Miklós, Az 1Kor 3,2 interpretálása Alexandria Kelemennél

Előadásomban arról szeretnék beszámolni, hogy Alexandriai Kelemen hogyan interpretálja Szent Pál következő mondatát: „Tejet adtam nektek inni, nem szilárd eledelt” (1Kor 3,2). Az egész téma három aspektusban keres választ Alexandriai Kelemen műveiben: a, biblikus egzegézis b, „szentségtan“ c, „Krisztológia“. Az alexandriai keresztény filozófus szemben áll a gnosztikus gondolkodókkal, ez tükröződik a fent említett páli mondat értelmezéséből is.
 

Németh Béla Elek, Szent Pál Sinai Miklós Minucius-interpretációjában

A kutatás, többek között Heidl György /Minucius Felix Octavius Bp. 2001, 14 l./ felhívta a figyelmet arra a kapcsolatra, mely Minucius Felixet és Szent Pált összeköthette. Sinai Miklós Minucius Felixet magyarázva széleskörűen mutat rá az ókeresztény egyházatya világában azokra a helyekre, melyeket Szent Pál apostol megnyilatkozásai alapján lehet lényegileg megvilágítani. Sinai Miklós munkája immár nyomtatásban is hozzáférhető: Nicolaus Sinai Cogitationes in M. Minucii Felicis Octavium /ed. Béla Németh/ Debrecinum MMVIII/ 387 l. illetve Sinai Miklós Elmélkedések M. Minucius Felix Octaviusához /ford. Németh Béla Elek/ Debrecen 2008 492 l.
A Debreceni Református Kollégium levéltárában megőrzött diktátum Szent Pálra vonatkozó helyeiből a legjelentősebbek a következők: 33r, 36r, 39v bis, 41r, 43v, 46v, 47r, 60v, 70r, 157r, 183r, 185r bis.
A helyek közül néhányat bemutatva láthatjuk azt a szerepet, melyet Szent Pál tekintélye kapott a XVIII sz. református hitéletében és művelődésében.

Tóth Péter, Összeragadt lapok – Pál Apokalipszise a középkori Magyarországon és még valami

A Pál neve alatt fennmaradt minden valószínűség szerint egészen korai apokalipszis az apostol mennyei utazását és a hetedik mennyországban látottakat beszéli el. A szöveg a keresztény világ egyik legnépszerűbb apokrif iratának számított, már az ókor végén lefordították számos különböző nyelvre, s a görög eredeti mellett létezik kopt, etióp, szír és örmény fordítása is, némelyik nem is egy recenzióban. A szöveget természetesen már egészen korán lefordították latinra is, s a középkor folyamán – mintegy közkedveltségének bizonyítékaképpen – a latin eredetinek számos középkori változata, sőt népnyelvi, német, angol, sőt cseh fordítása is született. Nikodémus evangéliuma és az Ádám-Éva-legenda mellett, talán a Pál-apokalipszis az egyetlen olyan korakeresztény apokrif, amelynek középkori magyarországi sorsát is rekonstruálhatjuk. Különböző kéziratok és idézetek bizonyítják az irat hazai használatát, az egyik ilyen 15. század eleji, talán lőcsei eredetű kéziratban az apokalipszisnek egy különleges verziója maradt fenn, amelyet egészen rendhagyó módon egy különös, latinul eddig még nem ismert másik szöveg kísér.

Buzási Gábor, "Pál apostol megítélése a pogány apologéták: Kelszosz, Porphüriosz és Julianus műveiben"

Előadásomban azt szeretném bemutatni, milyennek látták Pál apostolnak a kereszténység kialakulásában betöltött szerepét a pogányság későantik védelmezői. A kiindulópontot a szerzők műveiben található kimondott állítások elemzése képezi, ezek értelmezéséhez azonban szükség lesz a tágabb szövegkörnyezet és háttér felrajzolására is.

Répás László,  „A Törvény végcélja Krisztus” – Páli szöveghelyek Irenaeus törvényértelmezésében az Adversus Haereses IV. könyvében

Előadásomban arra teszek kísérletet, hogy megvizsgáljam Irenaeus viszonyát a mózesi Törvényhez, éspedig az általa alkalmazott Pál-idézetek fényében a IV. könyv néhány szöveghelye alapján. Markión dichotomikus írásértelmezése, az Ószövetség és az Újszövetség, illetve a Törvény és az Evangélium közötti kibékíthetetlen ellentét hangsúlyozása erőteljes kihívást jelentett a korai egyház írásmagyarázói számára, és Irenaeust is arra késztette, hogy – magát Markiónt is a Gnózis képviselői közé sorolva – antignosztikus polémiájában elsősorban a pontoszi eretnekvezér által egyedül elfogadott apostol leveleiből merítsem muníciót az említett antithésziszek cáfolatához. Arra keresem a választ, hogy vajon igazolható-e az időnként felvetődő vád, hogy Irenaeus eközben helyenként félreértette, vagy félreértelmezte Pál mondatait a törvény és az evangélium viszonyát illetően, vagy inkább hangsúlyeltolódásról van szó, amelynek okát abban kereshetjük, hogy Irenaeus elsősorban ezen új kihívásra válaszolva idéz Páltól és taglalja a mózesi törvény szerepét a IV. könyvben, és értelmezése hitelesen és koherensen illeszkedik a páli teológiába? Ez utóbbi álláspont mellett szeretnék érveket felsorakoztatni.

Cserháti Sándor, A jeruzsálemi ősgyülekezetnek szóló és Pál apostol által szorgalmazott gyűjtés fordulatai és kimenetele. 

   a) Pál az apostoli zsinaton ígéretet tett arra, hogy az általa alapított és zömmel pogány eredetű keresztyén gyülekezetek anyagi támogatásban részesítik a jeruzsálemi gyülekezet "szegényeit". Ígéretének beváltását az apostol szívügyének tekintette. Olyannyira, hogy szinte minden levelében sürgeti az áldozatvállalást. Nem lehetett könnyű feladat szándékának valóra váltása, mert  legjobb esetben is nyolc évébe került, míg valami eredmény mutatkozott.
    b) A gyűjtés valódi célját is rendkívül vitatottnak látják a kutatók. A legegyszerűbb a gyűjtést valamiféle szeretetakciónak minősíteni. De ha csak ez lett volna a feladata, akkor a segítség valószínűleg későn érkezett. Mások párhuzamba állítják a diaspórában élő zsidók által fizetett évenkénti templomadóval. Még leginkább a zsidó eredetű és pogány eredetű keresztyének egységét kifejező lépésnek tekinthetjük, amelyet meg lehetett tenni anélkül, hogy bármelyik fél teológiai engedményekre kényszerült volna.
    c) Nem lehet anélkül foglalkoznunk az apostol által vállalt üggyel, hogy át ne éreznénk rendkívül kényes voltát. Számolnunk kell azzal a kölcsönös fenntartásból eredő feszült viszonnyal, amely abban az időben is megvolt zsidók és nemzsidók között. De gyanúsnak számított mindenféle közérdekű pénzügy is a gyakran tapasztalható visszaélések között is. Pálnak számolnia kellett nem egy rosszindulatú emberrel, még hittestvérei között is.
    d) De homály fedi a végül is Jeruzsálembe elvitt adomány végső sorsát is. Nem tudjuk, hogy átvette-e valaki. Nem számított-e egy ilyen adomány átvétele az akkor már nagyon feszült politikai helyzetben hazaárulásnak. Akárhogy is van, a gyűjtés mindmáig a keresztyénség egységét kidomborító esemény marad.
 

Odrobina László, Az 1 Kor 7,12-16 és az egyházatyák

Szent Pál az 1 Kor 7,12-16-ban azokhoz szól, akiknek nem keresztény házastársa van: számukra szabályként állapítja meg, hogy maradjanak a nem-hívő féllel, amennyiben az nem akar tőlük elválni. Az apostol ezen a helyen egyértelműen azon keresztényekhez szól, akik házasságkötésük után tértek meg házastársuk nélkül. Mivel azonban az Újszövetségben az eleve vegyesnek induló házasságokat kifejezetten egyetlen sor sem tiltja, ezért bizonyos egyházatyák - a vegyesházasságok ellen fellépve - a fenti sort szándékosan tágabb értelemben magyarázzák (van, aki a vegyesházasságokat nem is tekinti házasságnak a vers alapján), míg mások elismerik, hogy Szent Pálnak ezen a helyen nem állt szándékában a kérdés megválaszolása, s nem is hivatkoznak rá a problémával kapcsolatos megnyilatkozásaikban. A különböző atyák között a vers exegézisében kimutatható bizonyos irodalmi függés, míg mások teljesen elszigetelten állnak saját értelmezésükkel. Jelen tanulmány ezen kapcsolatok feltárására tesz kísérletet.

Csigi Péter, Athletae spiritales: Szent Pál Aquileiai Chromatius 12. és 28. beszédében

Aquileia püspöke, Chromatius nem tartozik az ókeresztény kor ismertebb szerzői közé. A 4. század második felében élő és alkotó szerző jó barátságban állt Jeromossal és Rufinusszal. Művei közül hosszú ideig csak beszédeinek gyűjteménye volt olvasható. Irodalmi munkásságára akkor irányult a figyelem, amikor a 20. század második felében a Máté-evangéliumhoz írt kommentárja egy része előkerült. Munkáiban a Szentírás világos bemutatására és a hívők lelki igényeinek megfelelő magyarázatára törekszik. Értelmezései általában követik az őt megelőző szerzőket, azonban mindig jellemzi a szilárd ortodox hit és az elegáns stílus.
A 12. és 28. beszédében Pál apostol egy-egy részletét magyarázza, amelyekben a lelki életet a testedzéshez hasonlítja, és gyakorlati elveket fogalmaz meg az athletae spiritales számára. A keresztény hívőnek el kell utasítani mindazt, ami gyengíti: a gonoszságot, a tisztátalanságot, az igazságtalanságot, és ehelyett a tisztaság, a türelem, a kedvesség és a szeretet parancsával kell megerősödnie, hogy megvívhassa a nehéz küzdelmet az ördöggel és angyalaival, és így Krisztust követve elnyerhesse az Istentől megígért égi jutalmat